11-01-30

» mi a véleményem a bkv büntetésemről?
2011. jan. 30. 14:31 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek

anyám tegnap szokásához méltóan felbontott egy nekem címzett levelet amelyet a bkv nettó maffiózó ügyvédje volt kedves nekem megírni. vélhetően a többszáz embernek be copy-pastzezett szöveg arról értekezett, hogy bár pár hónapja még csak 5 munkanapot kegyeskedtek biztosítani nekem a "tartozásom" kiegyenlítésére, "most az egyszer" élhetek azzal a rendkívül kegyes és megengedő lehetőséggel az ő érdekeikre is tekintettel hogy 3 részletben fizetem ki az összeget.
de miért is kaptam én ezt a büntetést?
nos történetesen egy szép napon fel mertem szállni, és mertem menni kb 3 megállót a városnak azon a villamosvonalán, amelyben mindenki mindennap köztudottan életveszélyben van. és hát egy ilyen aktakukac pont betalált engem. kérdeztem tőle hogy a bkv-nál hol merül fel az a költség amit nekem be kell fizetne, de azt mondta majd válaszol. én szépen, jógyerek módjára kitöltöttem neki a csekket, bediktálva a címemet(kivételesen nem hazudtam) majd amikor láttam hogy menni akar, megkérdeztem újra. akkor már azt mondta hogy majd amikor befizetem, akkor majd elmondják nekem.
A probléma az volt ugyanis, hogy bár diák is voltam, meg bérletem is volt, a diák mivoltomat igazoló matrica lejárt. tehát bár teljesen jogosan és megfizetett módon utaztam a bkv-n, igazolni ezt abban a pillanatban nem tudtam volna. és eszem ágában sem volt azért megcsináltatni ezt a matricát, hogy egy csekk befizetésével rohangáljak.
mi ezzel a baj?
hát elöször is egy bkv büntetés nem lehet szankció jellegű. a bkv nem gyereknevelő testület, nem fegyelemre szoktatnia kell az embereket, csupán a jogos követeléseit behajtania. ebből az következik hogy akkor hajthat be bármit is, ha kára származott. mivel itt a bkv-nak egy forint kára nem származott, ezért rajtam csak ne hajtson be semmit. de ha jogosult is lenne ilyen-olyan büntetéseket kiszabni, akkor is a büntetésnek, mint jogállamban általában, az okozott kárral kéne arányos lenni, amiből szintén következik hogy nincs büntetés, hisz nincs okozott kár.
ráadásul a bkv a levelében arra hivatkozik, hogy én szerződést szegtem. leírják azt is hogy bár szerződést velük nem kötöttem, a bérlet megvásárlása szerződéskötésre utaló magatartás volt, amelyet én megszegtem. ez egy kicsit megint hibádzik, ugyanis ha a bkv ennyire le tudja mérni egy szerződésszegés értékét és azt behajtania, akkor nyilván azt is nyilván kellene hogy tartsa hogy ugyanezt a szerződést ők hányszor kötik meg. ugyanis amikor én reggelente elmegyek ZH-t írni nyolcra a boráros térre, ami még nem is a tőlünk eső legtávolabbi pont a városban, akkor rendkívüli mértékben meg tud szivatni amikor egy húszpercenkénti járatból egy kimarad. ugyanis 5:30-nál korábban kelni én ugyan nem fogok. ilyenkor tehát az volna a minimum hogy ugyanezt az összeget amiért most perelnek, ezt minden egyes utasnak megfizessék. ehhez képest nem hogy egy bocsánatkérés, még egy tájékoztatás sem jön a részükről hogy a járat kimaradt, és miért maradt ki. pedig ha emiatt lecsúszom a vizsgámról, és egy fél évvel tovább kell járnom emiatt egyetemre, akkor ugye annyival később is tudok dolgozni menni, amiből pedig azt következik hogy pontosan ki lehet mutatni, hogy fél évnyi havi fizetés a károm. csak nekem, egy főnek.
és végül érdemes beszélni a stílusról is amelyben ez a levél íródott. elöször is se az 1200, se a 25000 forint indoklása nincs benne, ez már csak természetes. másrészt, mi az hogy ők ennyire kegyesek, nem érdekük hogy ne fizessem be a csekket, és időt adnak nekem. tudtommal jogállamban élünk, egy állami cégről van szó, ezt a kegyes kivételezést mi szabályozza? már elnézést de velem ne legyen a bkv nagyvonalú. az ügyvédúr a végbelébe legyen szíveskedni felhelyezni a nagyvonalúságát, a sárga csekkeivel együtt. én azt akarom tudni milyen szabály vonatkozik rám, az milyen alapon, mik a jogaim és mik a kötelességeim, nem pedig az állami szférában 0 munkára hízó haveri alapon kiválasztott oligarcháknak("ügyvédeknek") akarok kiszolgáltatva lenni.

anyám tegnap szokásához méltóan felbontott egy nekem címzett levelet amelyet a bkv nettó maffiózó ügyvédje volt kedves nekem megírni. vélhetően a többszáz embernek be copy-pastzezett szöveg arról értekezett, hogy bár pár hónapja még csak 5 munkanapot kegyeskedtek biztosítani nekem a "tartozásom" kiegyenlítésére, "most az egyszer" élhetek azzal a rendkívül kegyes és megengedő lehetőséggel az ő érdekeikre is tekintettel hogy 3 részletben fizetem ki az összeget.


de miért is kaptam én ezt a büntetést?


nos történetesen egy szép napon fel mertem szállni, és mertem menni kb 3 megállót a városnak azon a villamosvonalán, amelyben mindenki mindennap köztudottan életveszélyben van. és hát egy ilyen aktakukac pont betalált engem. kérdeztem tőle hogy a bkv-nál hol merül fel az a költség amit nekem be kell fizetne, de azt mondta majd válaszol. én szépen, jógyerek módjára kitöltöttem neki a csekket, bediktálva a címemet(kivételesen nem hazudtam) majd amikor láttam hogy menni akar, megkérdeztem újra. akkor már azt mondta hogy majd amikor befizetem, akkor majd elmondják nekem.A probléma az volt ugyanis, hogy bár diák is voltam, meg bérletem is volt, a diák mivoltomat igazoló matrica lejárt. tehát bár teljesen jogosan és megfizetett módon utaztam a bkv-n, igazolni ezt abban a pillanatban nem tudtam volna. és eszem ágában sem volt azért megcsináltatni ezt a matricát, hogy egy csekk befizetésével rohangáljak.


mi ezzel a baj?


hát elöször is egy bkv büntetés nem lehet szankció jellegű. a bkv nem gyereknevelő testület, nem fegyelemre szoktatnia kell az embereket, csupán a jogos követeléseit behajtania. ebből az következik hogy akkor hajthat be bármit is, ha kára származott. mivel itt a bkv-nak egy forint kára nem származott, ezért rajtam csak ne hajtson be semmit. de ha jogosult is lenne ilyen-olyan büntetéseket kiszabni, akkor is a büntetésnek, mint jogállamban általában, az okozott kárral kéne arányos lenni, amiből szintén következik hogy nincs büntetés, hisz nincs okozott kár.ráadásul a bkv a levelében arra hivatkozik, hogy én szerződést szegtem. leírják azt is hogy bár szerződést velük nem kötöttem, a bérlet megvásárlása szerződéskötésre utaló magatartás volt, amelyet én megszegtem. ez egy kicsit megint hibádzik, ugyanis ha a bkv ennyire le tudja mérni egy szerződésszegés értékét és azt behajtania, akkor nyilván azt is nyilván kellene hogy tartsa hogy ugyanezt a szerződést ők hányszor kötik meg. ugyanis amikor én reggelente elmegyek ZH-t írni nyolcra a boráros térre, ami még nem is a tőlünk eső legtávolabbi pont a városban, akkor rendkívüli mértékben meg tud szivatni amikor egy húszpercenkénti járatból egy kimarad. ugyanis 5:30-nál korábban kelni én ugyan nem fogok. ilyenkor tehát az volna a minimum hogy ugyanezt az összeget amiért most perelnek, ezt minden egyes utasnak megfizessék. ehhez képest nem hogy egy bocsánatkérés, még egy tájékoztatás sem jön a részükről hogy a járat kimaradt, és miért maradt ki. pedig ha emiatt lecsúszom a vizsgámról, és egy fél évvel tovább kell járnom emiatt egyetemre, akkor ugye annyival később is tudok dolgozni menni, amiből pedig azt következik hogy pontosan ki lehet mutatni, hogy fél évnyi havi fizetés a károm. csak nekem, egy főnek.és végül érdemes beszélni a stílusról is amelyben ez a levél íródott. elöször is se az 1200, se a 25000 forint indoklása nincs benne, ez már csak természetes. másrészt, mi az hogy ők ennyire kegyesek, nem érdekük hogy ne fizessem be a csekket, és időt adnak nekem. tudtommal jogállamban élünk, egy állami cégről van szó, ezt a kegyes kivételezést mi szabályozza? már elnézést de velem ne legyen a bkv nagyvonalú. az ügyvédúr a végbelébe legyen szíveskedni felhelyezni a nagyvonalúságát, a sárga csekkeivel együtt. én azt akarom tudni milyen szabály vonatkozik rám, az milyen alapon, mik a jogaim és mik a kötelességeim, nem pedig az állami szférában 0 munkára hízó haveri alapon kiválasztott oligarcháknak("ügyvédeknek") akarok kiszolgáltatva lenni.

mi a megoldás?

nos anyukám kitalálta hogy ő ezt kifizeti nekem, én meg ledolgozom. másfél órás lakástakarítás 8ezres csekk befizetéséért viszonylag jutányosnak számít, így mondhatjuk hogy ő nyeli le helyettem ezt a büntetést, és ez így is van rendjén, hiszen senkiu nem kérte hogy fizesse be helyettem, senki nem hatalmazta fel hogy kinyisson egy hozzám érkezett levelet, és egyébként meg az volt a tervem hogy pereljen be nyugodtan a bkv majd egy szép napon visszaperelem. ha még itt leszek ebben a gyönyörű, lábszagú országban.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

10-08-28

» feltűnőbben nem lehetne?
2010. aug. 28. 11:56 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek

Felhív engem egy ember a t-mobile-tól hogy hát kapaszkodjak meg mert hogy nyertem egy hatalmas számítógépes sorsoláson tízezer ember közül egy hatalmas, egymillió kétszázezer forintnyi összeget.

-Nézzá uhram! Ákkor mos élmondanám á féltételeket:

A feltétel szerint nekem most vennem kellene egy húszezer forint értékű feltöltőkártyát. Persze a T-mobile-nak fogalma sincs arról hogy előfizetéses vagyok, ami miatt nemhogy felhívnak de ugye sorosolásba is belekerülök. Nyilván.

Tíz perc múlva kapok egy sms-t a részletekről, de még mielőtt az smst ki küldik, nekem most azonnal élőben el kell mondanom a döntésem.

-Nézze drága uram! Ha most akkor úgy dönt hogy igen, és megveszi a húszezer forint értékű felktöltőkártyát akkor mi már küldenánk akár egy órán belül a pénzt. Ez a nyereményjáték tudja azért van mert 15 éves a t-mobile. Ma már hárman elvitték ezt az összeget, ön lenne a negyedik. Kérnék öntől akkor egy határozott választ hogy igen vagy nem.

Én meg az apróbetűs rész hiányában kénytelen voltam nemet mondani. Érdekes, mert amikor én hívom fel a t-mobile-t akkor a magyar nyelvtanban elmélyedtebb, de lényegesebb flegmább emberekkel szoktam beszélni.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

10-04-25

» Hogy mertem a fideszre szavazni?
2010. ápr. 25. 14:18 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek

a politikában minden relatív, erre rendesen rájátszottak a politikusok, semmire nincs egyértelmű válasz.


1) azért, mert aki érti a rendszerváltás alapvető okait, és lényegét az tudja hogy egy szociáldemokrata/populista párt csak hitelvesztés esetén tud lefaragni abból a szocializmusból, amit a rendszerváltáskor kellett volna lefaragni (adócsökkentés)


2) poénból, változatosságból, nem akarom hogy azért ne kerüljek egy állásba mert megtaláltak a kubatovnak valamelyik listáján


3)a fidesz most aki figyel, tudja hogy mást mond mint mondjuk egy éve. miért? mert tudja hogy kormányoznia kell.  tudja hogy akkora bazinagy hitelünk van az imf felé, hogy az elvárja hogy befejezzük a rendszerváltást.  nem az a kérdés hogy mit fognak végrehajtani hanem az hogy mekkora felhatalmazással


4)ezekre a reformokra ráférne az hogy valaki megértesse az emberekkel a lényegüket. az emberek, a választók aztt képzelik hogy a szocializmus azért bukott meg mert embereket kínoztak, meg mert nem voltál szabad. valójában azért, mert gazdaságilag fenntarthatatlan volt. a szocik csak annyira értettek a marketinghez hogy tudtak hazudni, azt is szarul. ellenben a fidesz elég jól, hangzatosan fogalmazó politikusai, és egyre centralizáltabb médiabirodalma csak egy eséllyel rendelkezik  a következő választásokon: ha elmondják a nagy tömegnek azt amit itt, ennél a kérdésnél nehézkesebb megérteni. hogy miért kell még hogy fájjon.


5)kaptam nemrég egy szocialista kampányanyagot. meggyőzött, hogy a fideszre szavazzak. benne volt marika néni kis gyógyszertáracskája, szépen áthúzva nagy vastag fekete vonallal, hogy marikanéni is értse hogy tessék, látod ott volt a gyógyszertárad, és most majd nem lesz ott, mert ha jön a csúnya gonosz fidesz, akkor nem lesznek kerületek. kerületek nem is kellenek, csak magyarországon vannak ilyen kicsi megyék és kerületek, a korrupció és a bürokrácia melegágyaiként. egy eddig reformer párt most hirtelen azzal érvel a reform ellen, hogy azért nem kell megszűntetni a kerületeket, mert a lakosok a szívük mélyén a kerületükhöz tartoznak. KURVA ANYÁDAT, ÉN NEM TARTOZOM A SZÍVEMBEN A 18. KERÜLETHEZ (innen üzenem mester lászlónak. monnyonle.) más reformtól is viszolyognak a szocik: a tanárok teljesítményét csak ne lehessen méricskélni, alapvető hogy az úgy jó ahogy van. anyátok.


6)a szocialisták arroganciájukkal kinyírták az szdsz-t, hiszen az általuk követelt reformokból közröhejt csináltak, és nem elég hogy rövidtávon mindenki utálja azokat a reformokat, de így még hosszútávon sem lesz haszna, hiszen a rerofmjaik elbuktak (egészségügyi átalakítás, stb).


7) ha a hülyebarom orbán megkapja amit akar, akkor onnan már csak lejjebb lesz és azt élvezet lesz nézni. a fidesz túl nagyra növése gyors széteséshez kell hogy vezessen. hiába kormányozza jól az országot, és esetleg lesz nagy a népszerűsége, a fideszen belül nem lesz egyetértés.


8)a fidesz eddigi kontraproduktivitása csak színjáték volt, hisz ez volt az érdeke. most az lesz az érdeke, ami az országnak is. ha pedig ennyire követi a saját érdekét a jövőben is, akkor az feltételezem nekünk jó.


9)diktatúrát, túlhatalmat nem tudnak kiépíteni nagyban. kicsiben viszont inkább csak profitálhatnánk belőle. eddig a zsebükben volt az összes szakszervezet. kíváncsi lennék hogy a mélymagyarköcsög bkv szakszervezetek nekiállnak-e majd jövőre sztrájkolni. egy kétharmados kormány úgy összekapja őket ahogy az már nagyon érik nekik.


10)országunk nagymagyarjai nem tüntetnek meg rombolnak majd tovább. próbáljanak csak...


11)a jobbikot, pont úgy fogja felmorzsolni a fidesz ahogy az fkgp-val tette. csak a fidesz most jóval nagyobb mint akkor. én pedig nem szeretem a büdös nácikat.

12)az mdfre szavaztam az első fordulóban. de csak bokros miatt. bokros nem politikus, azt se tudja mi az a kompromisszum. az mdf az szdsz kiesésével megörült, hogy jaj, itt egy kis finom friss libsihusi, csapjunk le rá, túlzásba vitték. somogyi annyira ért politológusként a marketinghez mint bokros. semennyire. ami kár, mert még a népszerűtlenségben fürdő bokrosnak is van annyi szavazója hogy bejusson, mint ahogy bejutott az ep-be. ami akor nagyon megdöbbentett, pozitívan. most is csak azért sajnálom hogy nem jutott be, mert nem az ő csomagja miatti népszerűtlensége az ok. hanem sokminden más.

nekem egyedül tarlós istván pofája nem tetszik (mármint az övé különösképp nem), de ha a hülye magyarnak annyira kell az a turulmadár oda a 12. kerületbe kapják meg. ha ettől megnyugszanak... inkább minthogy a jobbiktólk kapjanak ilyesmiket.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

09-11-27

» Antipedagógia
2009. nov. 27. 17:02 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek
...Szokta mondani jobboldaliságát is rendszeresen hangoztató analízistanárom analízis közben. Ez azonban legalább kapcsolódik valahova, a gyurcsányozás, és "offshore péterezés" a legkiszámíthatatlanabb pillanatokban jön rá. Jellemző hogy a baloldali tanárok meg lapítanak mint szar a fűben.

"Az oktatásnak elemi feltételei nincsenek meg" - magyarázza amikor fel van baszva az agya azon hogy a tábla akkora hogy egy mondat után törölheti le az egészet, így senki nem tud két összefüggő értelmes gondolatot leírni leszámítva azt aki meg nem feszül iszonyatosan az órán. Csap természetesen nincs ahol a kezét letörölhetné ha krétaporos, és apropó kréta meg triviális hogy egyik teremben sincs, akárcsak szivacs. Mellékes hogy PR szempontokból tökéletesen megfelelő déli épületet szinte sehogy nem lehet megközelíteni BKV-vel, így a bringások és a rollerosok előnyben. Ebben az épületben a hőszabályozók semmilyen beavatkozásra nem reagálnak, és általában akkor fújnak hideget amikor épp megjöttek a mínuszok, illetve van egy terem, ahol nem lehet kinyitni az ablakot, de télen-nyáron olyan meleg van hogy az embernek (főleg mivel délután kettőkor van ott órám) komolyan erőt kell vennie magán hogy figyelni tudjon.
Legutolsó diszkrét matek előadáson is kiderültek szaftosabb dolgok. A könyvünkben, de még az internetről letölthető kétszer akkora "patch", kiegészítéseket tartalmazó fájlban sincsen benne minden ugyanis elég komoly dolgokra írja azt a szerző hogy "ez triviális", vagy hogy "ez indukcióval ki jön". A nem egyértelmű tételeket konzultáción meg lehet kérdezni, csakhogy annak a feléről el kell mennie szinte minden diáknak, mert egy zh van annak időpontjában. A könyv egyébként nem csak hibákat tartalmaz, de rendre el van baszva, amit csak akkor vesz észre az ember ha a kiegészítő fájlt letölti. Szemléltetés természetesen semmihez nincs, az ábrákhoz egy külön fájl kering a neten ábrahibák néven ugyanis az a minimális mennyiségű ábra is el van baszva a könyvben. Tavalyi ígéretüket elismételték egyébként miszerint lesz majd egy komplett változat a vizsgákra. Egy éve ígérgetik ezt így már senki nem hiszi el. Diszkrét matek előadások jellegzetessége egyébként hogy kötelezővé tette az Orbán kormány expénzügyminiszterének az öccse, a kurzusvezető Járai Antal hogy be kelljen járni (az előadások közül talán példátlanul) ugyanis ő csak kollégájának odabaszta a jegyzetet, amivel az illető mivel nem nagyon tud mit kezdeni, jobb ötlet hijján felolvassa az alig hallható mikrofonjával alig láthatóan kivetítve projektor segítségével, elérve ezzel hogy tavaly nem tudott órákat tartani mivel volt hogy senki nem ment be. Persze olvasni se tud rendesen, így az csak érthetetlenebbé teszi mindenki számára az anyagot ha az órán megpróbál figyelni, ezért négy ember kivételével mindenki laptopozik hátul. Legutoljára egyébként egy ilyen diszkrét matek előadással párhuzamosan volt egy rendezvény melyen olyan szinten üvöltött a cigányzene hogy nem lehetett érteni amit a tanárnő mond. Magyarán lehetett választani hogy a saját könyvedet olvasod a saját tempódban és még a betűket is látod, vagy megpróbálsz figyelni. Én egyébként minden előadáson ott voltam, és nagyrészt értettem is miről van szó és most a marha igazságos +/- rendszerrel akarnak megbuktatni, ha ugyanis a minden órákon megírt +/--ok összegzésekor félévkor nem áll az ember legalább nullában, nincs gyakjegye, ami mivel előfeltétele az előadásnak kapásból előadásjegye sincs. Ami a lehető legdemoralizálóbb, hisz az ember a félév fele után nemsokkal megtudhatja hogy ha megfeszül se lesz gyakjegye, így az illetőt arra ösztönöztük négy hónappal a vizsga előtt hogy ne tanuljon semmit. Én -3ban állok, és két óránk van hátra. Mivel az órákon aktív voltam, és beadandót is csináltam a tanár azt mondta hogy azért írjam meg a ZH-t utalva arra hogy jóindulatból ha mostantól minden flottul megy akkor meglehet a gyakjegyem.

Ma kínaiból a tanárunk bejön, és bemutat egy kínait, aki csak angolul és kínaiul tud, és minden korrektséget mellőzve közölte hogy ő angolosan lelép. A kínai lesz az új tanárunk. Megkérdeztem hogy aki csak németül tud a társaságban az dögöljön meg? - mosolyogva széttárta a kezét hogy hát az nem az ő baja. Ez itt errefelé senkinek sem a baja. A távozó tanár egyébként Anna, egy negyedéves senki, aki soha életében nem akart tanár lenni de gondolom a diplomájához kellett. Ő azt mondta azért vágja folyamatosan a pofákat mert mi motiválatlanok vagyunk. Ezt olyan büszkén mondta mintha ez egy tőle teljesen független determinált tény volna. Az órákat egyébként úgy tartotta hogy ő is felolvasta a könyvet, ami azért egy nyelv esetében tényleg durva. Minden mondatot háromszor kellett elolvasnunk ami ebéd után délután kettőkor bizony módfelett hipnotizáló hatású. Egyszer írtam egy ZH-t amin azon az egy ponton múlott a jegyem, amiről tisztán és világosan tudtam hogy nem mondta el. Ezt ő nem is tagadta, nemes egyszerűséggel szart az egészre. Az új tanár most, a félév vége előtt két héttel azaz négy alkalommal mondta hogy ő szeretné ha sokat beszélnénk órákon. Másodpercek alatt derült ki hogy a csapat viszonylagos lexikális tudása két mondat , még csak nem is folyékony kimondására sem volt elegendő, de a megértéssel még ennél is komolyabb problémák voltak.
Ezt a tanárt viszont állítólag Kína egyik legjobb tanára tanította, és egy óra után az embernek ezerszer több köze volt a nyelvhez mint azelőtt bármikor, mert az egy dolog hogy beszélt velünk kínaiul, de még csak nem is abban a stílusban ahogy az előző két tanárunk magyarul. Bármit meg lehetett kérdezni, végig mosolygott, és próbált magyarázni. Következő félév egyébként csak akkor indul hogyha arra jelentkezik legalább 6 fő.
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

09-11-19

» Bizonyítási kényszer
2009. nov. 19. 12:44 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek
"hallod vágod geci jol nézel ki.nagYon teccel nekem nemtudom észrevetted e már.szeretnélek ugy istenesen rángatni eccer a faszomon.jo lenne ha benn lenné. oké? írjá amikor jo neke és tanálkozunk.szevasz te kis édesringyó szeretlek geci"

Ez terült el tegnap az iwiwemen. Ezeket a sorokat már Eszter írta ki üzenőfalra hogy mindenki lássa milyen csúnya dolgokat írok neki miközben van barátnőm. Kicsit furcsán néztem, majd továbbolvasva a levelet amit írt nekem, láttam hogy bizony ezt a fenti sorokra reagálva írta (amit szemmel láthatóan én írtam neki, legalábbis az üzenet "erre volt válaszolva"), nyilván nem komolyan. Az eredeti üzenet feladója pedig nem volt más mint Becker Tamás [Absolut SHIT]. A postaládámban a kimenő levelek közt persze ilyen nem volt. Valaki belépett az iwiwemen, és nem elöször. Utálhat az illető, de hogy őszinte legyek azért imponál hogy valakiben akkora nyomot hagytam hogy még két év után is ilyeneket csináljon. Mert egyrészt biztos nem találkoztam vele mióta nem a terézbe járok, hiszen az Eszti legtávolabbi ismerőseivel sem tartom a kapcsolatot. Másrészt pedig ehhez is két évig kellett gyűjtenie a bátorságot mert már akkor meg tudta volna csinálni ezt a "nagyon durva" dolgot, amikor két éve bejelölte nekem a Tündit. Mondanom se kell jól kibaszott velem.

Érdekes hogy semmi mást nem változtatott meg az adatlapomon, nem törölt ismerősöket, képeket, semmit. Viszont ismerheti az esztert, hisz ezekből az üzenetekből elég rendesen érthetővé válik hogy egy nagy kurvának tartja. Illetve Eszti egyik képéhez, amelyen csak a csaj sziluettje látszódik, odaírta a nevemben hogy "ennyire sötét vagy?".
Persze ez Esztit a legkevésbé sem zavarta akkor amikor kitette az üzenőfalra és facebookra az üzenetet, lehet talán majd másnak is megjön a bátorsága hogy ilyeneket írjon.

Szóval ha kapna még valaki ilyeneket akkor az nem én vagyok.
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

09-10-06

» ellenőr az 54-esen
2009. okt. 6. 18:57 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek
ez is megtörtént. a tömegközlekedés pöcegödrébe is lenéztek a potyautaskutató tudományos munkatársak. aki akármit mond, szemlátomást egyedül volt.
kicsit ledermedtem. tegnap gatyát cseréltem és nem tettem át az igazolványaimat, van ilyen. mivel ma az evelynnél aludtam, ez két napig nem volt nálam. tegnap 500 forintba került a blahától az astoriáig egy returjegy. aztán ma jön egy néni az 54esen. kéri a jegyemet bérletemet, mondom nincs, és személyim sincs. láttam rajta, ez a senki nem fog leszállítani. nem is tette. írattam a marhájával egy csekket hamis névvel, címmel.
aztán szegénykém beszól egy ilyet hogy gondoljam meg van-e személyim, mert ha előre nézek a buszon ott áll egy erős biztonságiőr, vele el lehet rendezni a problémát. előre nézek, hát ha van ott biztonsági őr nagyon jól álcázta magát kapaszkodóra állva ráalvó öregembernek, meg nyugodtan üldögélő nagymamának. keményen becsúszott a barna sportszelet. cserélhetek megint gatyát, és talán a bérletem is újra velem van. a személyim, makacsul otthon volt így is. A biztonságiőr meg csak nem jön.
"most akkor jönni fog az úr elintézni hogy mégiscsak itt legyen a személyim?" "nem, ezzel a csekkel el van rendezve."

szívesen megkérdeztem volna hogy ez a szar duma mért csak az olyan kinézetűeknél jön be mint én, és amikor tele van keménykezű rosszarcú fuxos üvöltöző romával a busz, akkor egy ilyen szövegtől mért nem ijed meg senki? egyáltalán hol vannak az ilyen nyomorék ellenőrök olyankor? aztán eszembe jutott hogy bár leszarja azért jogos volna megemlíteni hogy eddig minden évben megvettem az éves bérletet. nem olcsó mulatság. aztán beszembe jutottak a végkielégítéseik meg a mostmár naponta felröppenő híráradat róluk és inkább úgy döntöttem hogy úgyse tudnám hol kezdjem, inkább nem kezdem el. vágtam egy bűnbánó fejet a hamis csekkemmel, és minden további nélkül elérkeztem a végállkomásra. aztán sodortam a csekkből egy cp-t idegességemben, és kihajítottam a szélső utca kukájába.
és az a durva hogyha hülye vagyok most elmegyek az akácfa utcába és a heti zsebpénzemet odaadom büntetésképpen ezeknek a majmoknak.

szerencsétlen nőt előbb szállítom le én mint ő engem. már azon gondolkodtam hogy ha nem kotródik arréb záros határidőn belül, olyan végkielégítést adok neki hogy egy jódarabig nem kel fel onnan.
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

09-10-01

» Derült égből Laura
2009. okt. 1. 9:40 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek
Reggel, fáradt vagyok, pedig már tíz óra. Kettőkor kezdődik az első órám, de ma korábban bejöttem az egyetemre. Fáradtam dúdolok az agyamban valami szar zenét, és közben kezdek figyelmes lenni arra hogy bár senki nincs körülöttem, egy tök ismeretlennek tűnő hosszú hajú nő mondogatja hogy "Szia!".
Nézem, nézem, látom bizony nekem köszön... ajjaj. Megismerem.

"Volt osztálytárs. Laura"
"Laura. Igen, igen!" - a hivatalos protokoll szerint ilyenkor jön az üvöltés, meg a jaaaj, hát mivanveledhogyvagyatyaúristenegyéletótanemláttalak. Ehelyett inkább próbálom szerencsétlenül eljátszani hogy megismerem. Hirtelen megint 1999ben éreztem magam, amikor hatodikos voltam, és halálra lehetett rémiszteni azzal ha egy korombeli rám köszön. Most is úgy éreztem magam hogy nagyon kellene félnem.

"Jösz ma az osztálytalira?" - kezd összeállni a kép hogy mért is köszönt ide, kezdhettem volna énis ezzel és akkor nem lenne olyan hiányérzetem hogy nem "kellemes ismerös"-ként köszöntjük újra egymást. Tényleg basszameg, ma lesz az a kurva osztálytalálkozó, amiről levelet küldtek iwiwen. Akkor amikor megkaptam miben sem voltam biztosabb, mint abban hogy erre nem megyek el. Kitörölni is lusta voltam. Se kedvem nem volt hazudozni, se azt nem volt kedvem mondani hogy megyek, se azt nem hogy nem. Nem is mondtam semmit csak az hogy hétig vagyok, majd Laura egyből rávágta hogy ráérek mert nyolckor lesz.
"Jó". - és elköszöntem, és otthagytam.

Semmi kedvem ehhez hogy erőltessük kicsit a kétszínűséget majd néha azért be-becsússzon egy könnyed oltás. A levélben az áll hogy mindenki tekintse magára nézve kötelező érvényűnek hogy eljöjjön. Marha vicces, és minek okán? És nekem még küldtek meghívólevelet, Dj Mettnek(Tibinek) már nem.

Megdöbbentő élmény volt ezután visszarázódni a huszonegyedik századba és látni azokat az arcokat akiket manapság mindennap.
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

09-09-01

» Szeptember 1 - ahogy én látom. én, aki nem vagyok szakértő.
2009. szept. 1. 21:50 | írta: Faculty | 1 komment
Ilyenkor minden tévéadón előveszik a szokásos frázisokat arról hogy becsengetnek, és kezdődik a tanév. Esetleg néhol elmondják hogy jaj szegény gyerekeknek mennyire nehéz lesz majd, talán nem is egészséges. Talán egy kettő úgy jár hogy kiközösítik, esetleg készül róla egy fasza videó a youtube-ra, hogy megmutassák mennyi mindent magukba szívtak azokon a jó drága etika órán (összeverik egymást), ahol a tanár etikusan mindenkinek ötöst ír be, majd ahelyett hogy a munkáját végezné, a mi adóforintjainkból beszélget, kiviszi a gyerekeket játszani az udvarra (ami ellen ha valaki szót emel az az osztálytársai verésével ér fel), esetleg sajnáltatja magát hogy miért akarhatják kirúgni. és akkor drága pénzért az etika szóból annyi marad meg felnőttkorunkra hogy nem elvégezni a kifizetett munkát, de ezt csak csinálni szó szerint nem kimondani, még csak rá se gondolni, hiszen olyan csúnyán hangzik, hogy az biztos nem etikus. Így gondolunk ezekre az időkre akkor is amikor a százmilliós végkielégítéseinket felvesszük, és amikor a miniszterelnök morális válságról beszél.

Tudom hova akarok eljutni, de a feladat szempontjából az se mindegy honnan. Kezdjük ezzel, csoportosítsuk a problémákat, amik elvileg nem történnek meg, de megtörténhetnek. És aki ismeri Murphy törvényeit az nem kételkedik sokáig abban hogy meg is fognak.

Ártani tehát lehet etikával, de nem meglepő, hogy hasonló módon az összes tantárgynak az ilyen színvonalú oktatással lehet adni egy baszott nagy pofont. Amikor az ember befejezi a gimnáziumot, csak arra emlékszik hogy nehéz volt, esetleg arra hogy lehetett volna nehezebb, és egyesek veszik a bátorságot és legalább magukban elismerik hogy teljesen felesleges volt az első 12 év kidobása. Jó, írni, számolni megtanul az ember. Aztán kidobunk pénzeket arra hogy a szarabbnál szarabb hangjukkal beégessék magukat a többiek előtt, esetleg a tesitanár csajozását nézzék kosarazás közben. Van kismillió humán tantárgyunk, a reál tantárgyakat meg most készülnek összevonni. Én se szerettem a biológiát, de mindig tudtam hogy több értelme van mint az irodalomnak. Tök értelmetlen hogy az irodalom érettségis tantárgy. Ez az az érettségi amivel az ember tényleg a seggét törli ki. Kezdve azzal hogy színdarabra írt (magyarán:garantáltan élvezhetetlen) darabokat olvastatnak el az emberekkel, látszik a tanárok szemén az élvezet amikor olyat kérdezhetnek ahol olvasás közben az ember koncetráló képessége megadta magát, és a sikereket ha vannak is semmibe veszik. Verselemzési technikákat a gyakorlatban nem sajátíttatják el az emberrel, hanem az orra elé basznak elemzéseket, azt tanulja meg kívülről (tele iskolások számára teljesen nyilvánvalóan érthetetlen kifejezésekkel) majd az érettségin meglepődik hogy hoppá olyan verset kell elemezni amiről szó sem volt? Jaj bocsánat, most jut eszembe, kaptunk egy lapot, ahol szó szerint kellett visszaadni a költői képek jelentését. Vissza is adtam, de semmi nem maradt meg bennem, csak az hogy hogy lehet az "árnyalt" kifejezést ennyiszer használni, mikor nem értem hogy az ebben a kontextusban mit jelent, csak árnyékok jutnak róla eszembe. Az ember csak azért veszi a hajlandóságot hogy egy kis kreativitást mutasson mert ha még egy évig kellene a tanárok pofáját bámulni, akkor úgy érzi megfulladna. Ha valakinek egy ötöse születik a tanár egyből megjegyzi hogy vaktyúk is talál szemet. Az érdekes órákból csak diktálás, táblára írás marad meg, és senkinek nincs annyi esze hogy egy darab jegyzetet digitális állapotban mindenkinek eljuttasson, mert akkor felesleges lenne minden órai körmölés, és miből élne a tanárbácsi/néni? Akkor hasznos munkát kéne végeznie. Itt kb a matek, és a nyelvtanárok maradnának meg, azok se sokáig.

Aztán amikor valami nem tetszik, hogy ez el nem végzett munkákért nem jár elég pénz, akkor meg sztrájkolnak. Tény hogy semmit sem érnek el vele, mert nem tűnik fel senkinek hogy a tanárok most éppen nem dolgoznak. Pokorni, meg a fidesz-seggnyaló pdsz meg még egy év fizetett szabadságot adna a tanároknak, miközben nekik egyébként is van három hónapnyi munkakerülésért járó fizetésük, arról nem beszélve hogy kettőkor-háromkor lelépnek haza, és még a dolgozatokat is katasztrofálisan javítják ki. Van aki elhagyja, van aki valami nem vesz észre, és van aki kijelenti hogy ha mégegyszer odaírom a kérdés mellé hogy értelmetlen, akkor széttépi. Az meg se fordul a fejében hogy a kérdés tényleg értelmetlen, mert én meg értelmes választ adok rá (és ez az igazi bűnöm állítólag). Ez nem meggyalázása a munkájuknak, csak az amikor arról van szó hogy nekem kettest adjon (ne egyest).

A másik meg azt hiszik hogy a kis hatalmi játszóterükön vannak. Néha egy osztályt képesek a kis szappanopera show-juknak tekinteni, és mindenféle drámákat generálni az osztályon belül, ami persze az ökör idiótáknak nem tűnik fel, csak néha annak akinek a kárára megy a dolog. Ha más olvas joy-t meg napi sport-ot órán az le van szarva, de ha én hvgt, akkor legyek kedves megmutatni az osztálynak mit is olvasok (és már mondani sem kell hogy legyek kedves közben elszégyellni magam - de ez, a "lényeg", elmaradt). Vannak akik azt hiszik bármit megtehetnek, ráboríthatják az emberre a padot, ha úgy kényelmes nulladik órába rakják be a tesit, csajozhatnak tesióra helyett, és ha már a csajoknál tartunk a nős negyven közeli tanárok közül szinte mindenki megkúrta már valamelyik diáklányát. Aztán van, ki titokban, van ki szinte tök nyíltan. Korlátok és határok nincsenek.
Persze tökéletesen következetlenek. Egy szabály van: az van amit a tanár éppen mond, mert amit pár nappal korábban mondott, már el is felejtette. Amikor épp felelni akarnál akkor következetesen "véletlenszerűen" dönti el hogy ki feleljen (akkor nem te felelsz), máskor (és mástól) megkérdezik hogy "van kedved felelni?". Amikor a cigizésről van szó akkor a házirend jaj így, meg a házirend jaj úgy, én meg közben azon röhögök hogy hol van a híres házirend amikor a gyereket nem lehet kizavarni óráról, vagy amikor 30%os teljesítmény alatt nem buktatunk diákot (főleg ha az órák 80%-án basztunk benn lenni, és helyettesítőt (és nem egy tesitanárt) kijelölni).
Ha nincs szabály, akkor nincs mihez alkalmazkodni.

Kedvenc elcsépelt mondataim hogy "a gimnázium nem kötelező", mintha tanárnak menni kötelező volna. A másik meg hogy a gyereknek akkor van joga ha már a kötelezettségét volt szíves teljesíteni, értik ezalatt hogy mindenből szín kitűnő. Nos tegyük fel amit eddig írtam az nem igaz, és a tanárok minden kötelezettségüknek eleget tesznek: ekkor megfeledkeztünk arról hogy a társadalom fizet a tanárnak azért hogy egy szolgáltatást nyújtson a gyerekek felé.

Ezek a problémák így néznek ki nagyban, kicsiben az embert meg mindennap elgondolkoztatják azok a rendszeres húzások például amikor egy tanár szintén elég következetlenül több évtizednyi tapasztalat után sem tudja pozicionálni magát a többiekhez képest, és néha ugyanolyan szinten van mint egy gyerek, kurvaanyázhat, szar, megalázó poénokat nyomhat, és játszhatja hogy nincs tisztában tanári felelősségével, de aztán (szigorúan amikor neki kedve van, vagyis amikor neki érdeke) gyorsan átváltozhat jegyadó (a jövődet befolyásoló) kegyetlen tanárrá, és te már mégsem sütheted el ugyanolyan színvonalú poénjaidat visszafelé, nem alázhatod meg, mert az tiszteletlenség, de még csak célzást sem tehetsz hogy gondolkodjon el.
Ilyen körülmények közt természetesen a kreatívak deviánsként, divergensként gyorsan elkönyvelődnek és végük van. Akiknek esélye van az az első sor, amikor a tanárt ki akarják rúgni akkor hangosan oda kell mondani "milyen szemétség, milyen embertelenség" amikor a tanár elveszti a dolgozatokat akkor "jaj szegénynek mennyi dolga lehet".

Hogyan kellene tehát?

Nos. Először is ne legyen kötelező semmilyen korban se iskolába járni. Ez növelné az iskola nívóját mivel aki nem jár oda az hamar észrevenné hogy bizony kakiba van. Lehessen is visszamenni bármilyen korban, kis szerkezetátalakítással az is tanulhatna szorzótáblát vagy akár írást, akinek ez ma nem lehetséges/ciki. Másrészt az egyetem(főiskola), (szak)középiskola általános iskola felbontás nem jó.Középiskolában töriből és irodalomból az ember valami olyat tanul amit már általánosban is, tehát csak a szívatásra megy ki az egész, a pénz meg csak megy és megy.

Magát az intézményeket is meg kell szüntetni, pontosabban teljesen átjárhatóvá kell tenni azokat. Mint az egyetemeken, mindenkinek fel kellene vennie a tanórákat a neten, akár teljesen különböző helyeken letartott órákat is fel lehetne venni egy órarendbe. Ami kötelező lenne, az a kultúra, a matematika, a vita, a pszichológia és rengeteg nyelv. A kultúra magába foglalná az éneket, a törit, az irodalmat, a művtörit, a rajzot, és a földrajzot, kisebb mennyiségben, egyben, viszont amikor a tanár az 1987-es "helyzetre" utal irodalom órán, akkor mindenki képben lenne. Ezt a legelejétől kezdve a legvégéig (óidő, rendszerváltás) tudni kelljen, de nem lineárisan haladva hanem nagy vonalaktól kezdve folyamatosan egyre részletesebben, így még az ismétlés is megmaradna. Nem tanárok oktatnák a gyerekeket hanem számítógépek, színes videókkal gyorsan, érthetően, megjegyezhetően. Ez nem csak a minőséget, de az árat is javítaná, hiszen a számítógép nem viszi ki a gyerekeket az udvarra amikor épp nincs kedve dolgozni, nem kerül annyiba a fenntartása, viszont a programok milliárdokat is megzabálnának - de csak egyszer. A felszabaduló tanárfelesleg rögtön képezhetné is tovább magát. Így oktatnám természetesen a nyelveket is.
Létezik amiről beszélek, a hangzatos Brainstorming nevet adták neki, egyelőre két nyelvet oktatnak így. A tesi, társadalomismeret, etika, médiaismeret nem lenne kötelező, ezzel indukálva hogy pont annyi pénz mennyen rá ki mint amennyire szükség van. az akinek kedve van, felveszi ezeket, és mivel kedve van hozzá hatékonyabban is fogja csinálni mint az akinek felbassza az agyát az hogy erre költik az emberek adóforintjait, hogy a tesitanár ne haljon éhen.

Az oktatás teljesen fizetős lenne, csakhogy mivel a cégeknek is van érdeke az oktatásban ezért jó nagy részt vennének ki belőle azok is, versenyezve az egyáltalán nem túl távoli jövőben a munkaerőért. Cserébe szakszervezet-szerű bizottságokat kialakítva (amelyek inkább szakmákat és nem cégeket képviselnének, azaz több céget tömörítenének szakmánként) beleszólhatnának hogy pontosan mire van szükség, mit oktassanak, így fenntarthatóvá téve a korszerűséget. Mivel a cégek még összeállva más cégekkel sem nagyon finanszíroznák a bölcsészoktatást, ezért annak a férőhelyei is pont annyira csökkennének le mint amennyire szükség van. Mivel a diákhitelek sokkal jobban működnének (nemsokára mondom miért, mivel rövidebb lejáratúak lennének) ezért mindenki tudná fizetni a sarcot, és így jobban meg is becsülné saját oktatását. A diákhitelt az állam is folyósíthatná, hiszen kurvajó üzlet lenne, viszont adna a rászorulóknak is, tehát válogatás nélkül mindenkinek.

Nagyon fontos arról is tájékoztatni az embereket milyen munka mit jelent, mennyi az átlagkereset, milyen lehetőségek vannak, és miből áll maga a meló.

A jelenlegi felsőoktatás nagy szakjait apró, gyorsan elvégezhető szakterületekre bontanám, a pénzre váltható tudást így egy év alatt is meg lehetne szerezni (de bizonyos helyeken hónapok alatt is). Diplomát persze csak akkor adnék, ha sok hasonló pici szakterületet ismert ki a tanuló, azaz majdnem mint most amikor elvégez valaki egy szakot, csak közben ki tudja fizetni a saját oktatását abból a magas fizetésből, amit azzal keres, amit már az előző évben elvégzett. Így ha valakit elküldenek, nincs azon a területen állás amire ő specializálódott, de tágabb értelemben, a szakmáján belül van, akkor a diplomája segítség lesz az átállásban.
Így aki állás nélkül marad, és nincs még diplomája nem válik reménytelenné a helyzete, hiszen csak egy évig kellene diákhitelből élnie, és maga a cég is garantálhatná hogy egy év múlva csorogni fog a bank/állam felé vissza, kamatostul. Ez nem csak a piacon, de a munkaerőhiányon is segítene, sőt a romákat is könnyebb volna integrálni hiszen bárki felvehetne kurzusokat akár általános iskolás tananyaggal, így nincs az hogyha nyolcévesen valamit elbasztál te vagy a szüleid, akkor dögölj éhen.

Létrehoznék kismillió kollégiumot, ahol sok külön, egy fős szoba is lenne, így teremtve meg annak a lehetőségét hogy egy falun ahol csak egy borásziskola működik, gyorsan ki lehessen kerülni valahova más helyre. Az emberek minél mobilabbak, annál nagyobb a verseny.

Mivel az oktatás fizető lenne, mindenféle felvételit kapásból eltörölnék, viszont a vizsgák kőkemények lennének. A felsőoktatás már elmozdult ebbe az irányba.

Az oktatás nem csak a számítógépek és az érdeklődés felkeltése miatt lenne sokkal jobb minőségű, de olyan programok oktatnák a gyerekeket, ahol a legmodernebb technikával az emberi agyat száz százalékban igénybe véve oktatnánk őket. Sok szakon be se kéne járni a vizsgákat leszámítva sehova, otthon sajátgépen is futhatna az anyag, érdekesen, reklámszerűen tálalva. Ismerjük ezt, hiszen amikor kisgyerekeknek kell baromságot eladni, a legbonyolultabb dolgokat is képesek megtanulni a tévéből.

Megszüntetném a nyári szünetet. Nagyon élvezetes dolog, csak utána vissza kell rázódni, ráadásul az ember energikusabb nyáron, amit szeret, arra is könnyebben figyel. Így azt a kevés alkalmazottat/nevelőt sem kellene potyára fizetni három hónapig.

Becsléseim szerint egy átlagember 15 éves kora környékén elkezdhetne dolgozni. Ha nem is a legjobb fizetésért, de elkezdhetné valahol "gyakorolni" a szakmáját, hogy 18 éves korára stabilan álljon a lábán.

Az oktatásra szinte minden probléma visszavezethető. Talán így lehetne a legsúlyosabb érveimet bevezetni. Nem olyan mint az egészségügy, vagy a krumplitermesztés, szinte mindenre hatással van, csak nem azonnal. Még ez a kurvademokratikus pdsz is érvel úgy hogy az oktatásra költött pénz az befektetés, csak míg egy év fizetett szabadsággal még ártunk is minthogy használnánk, addig ez elég sok pénzt elég rövid idő alatt hozna.
Ha jól képzett szakemberek lepik el magyarországot, az minden szakmának használna, márpedig válságban az egészségügy, a gazdaság, a pénzügy, és nem akarom tovább sorolni. Ha nem lenne itt hely számukra és a világot lepnék el jó szakemberek, azt a világ venné észre, és akarna mindenki hasonló oktatásban részesülni.
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

09-08-26

» Madonna koncert
2009. aug. 26. 20:40 | írta: Faculty | még nincsenek kommentek
Harmincezer forintot Madonna látványáért csak egy rajongó ad ki. Vagy aki elhasal attól hogy madonna mekkora nagy sztár, és kíváncsi rá. De egyébként az összeg sok. Aztán vannak akik egyáltalán nem rajongók, és tökingyen aznap hozzájuk vág valaki egy jegyet, de az élet ilyen.

A helyzet módfelett érdekes, jellemző rám, is, és Madonnára is. Rengeteg rajongó menne el, mégis szarakodnak a megfelelő helyszín kiválasztásával. Rengetegen el is mennek, de az én ismerőseim csak pont annyira nem szeretik Madonnát, hogy harmincezret kifizessenek érte. És sokat adtam volna egy-két jegyért, ugyanis délután négy óta álltam ott, és addigra már megjelentek azok az árusok akiknek már mindegy volt, csak valamit kapjanak a jegyért, és hihetetlen olcsón adták. Még így sem volt nálam elég pénz hogy bármelyik haveromat gyorsan meghívjam. És Hol volt mindez? a Kincsem Parkban, ami csak azért érdekes mert ennek a helynek közvetlen közelében töltöttem életem első húsz évét, és a nagy M betűk mellett végig látszódott a házak sora amelyek egyikében laktam. Annak idején tehát ráértem volna háromnegyed négykor úgy dönteni hogy na most már nemsokára négy óra, négykor el kéne indulni mert lesz azért kemény 16:05 is mire kiérek. Utána majd visszajönni... igaz semmi tömegközlekedés, de míg a kikötött biciklimig kiértem volna, és azzal pár perc alatt beelőzöm a hömpölygő tömeget....
Anyukám azonban inkább ide költözött velünk a 18. kerületbe, úgyhogy a koncert után nem is itthon hanem barátnőmnél aludtam. A négy óra nagyon szerencsésnek bizonyult a sorban álláskor, mert bár a talpamat sem éreztem a kapunyitáskor (sem), de beértem egy 400 forintért megvett fehérborral a kezemben a főpróbára, ami az este fénypontja volt. Akkor került először és utoljára alkohol, sőt folyadék a szervezetembe, valamint volt annyi hely hogy gyorsan odafussak a legelső sorok közé. Mármint ami a Sylver szekciót illeti. Talán azért lehetett ennyire jó, mert annak idején pont az a szám ment sokszor reggeli futás közben (szintén a kerepesi út bűzében) a telefonomban, mint amit ekkor nyomott (ray of light), így ismerős is volt és nagyon jó. Aztán vártunk egy órát. Kissé laposodott a hangulat, és egyre inkább azt éreztem hogy csak nekem nincs kivel beszélgetnem itt. Paul Oakenfold, a világ egyik leghíresebb DJ-je persze adott kakaót a hangulatnak, de a nagy feltüzelés után az ember kimondottan várta Madonnát, aki csak nem jött. A jó zenére még humorparádé is készült, történt ugyanis hogy az egyik kivetítőnk egy körülbelül két deciméteres csíkban a pixelek világosabban mutatták a színeket, mint a többi pixel. Egy személyzetis kolegát erre reflektálván felküldtek hogy szedje ki és csinálja meg, hiszen Paul zenéjére a klipeknek is csúcsminőségűeknek kell lenniük. A szaki fel is mászott, a legtetejére, hátulról, majd akrobatikusan jól előre hajolva lefelé nyújtózkodva elérte a szóban forgó pixelsort, amit sehogy sem tudott kivenni. Közben a kivetítő legtetején a nagy támaszkodás közben a dereka alatt nem pixelsor, de nagyobb kockák (négyzetek, ha esetleg erre valaki érzékeny lenne) sötétültek el, de a világos pixelsor ezek után sem hagyta magát. Már mindenki a személyzetis kolegának drukkolt fütyörészve, aki hallatlan kudarctűrőképességről tett tanúvallomást. Már-már azt hittük feladja amikor mégis eltűnt, de kiderült hogy hátulról buherálja meg a berendezést, minek következtében a kivetítő fele elsötétült. Mire Oakenfold abbahagyta a kivetítőnek semmi baja nem volt.

A következő két órás (anyázós és füttyögős) részt sem a tévés koncertfelvételeken, se a youtube-on nem láttam, biztos kivágták. De nagyon izgalmas volt, mert körülöttem csupa vicces ember volt, akik 10 óra után már viccek helyett csak azon morfondíroztak hogy már rég hazamentek volna, ha nem kellene kiverekedniük magukat ötvenezer fős tömegből. A zenét ezalatt egy dj adalékolta akinek nem tudom a nevét, de azt mondták róla hogy ő a "one and only" persze lényegesen halkabban mint Oakenfold. A látványt pedig a vihar miatt szükségessé váló szőnyeget felhelyező emberek nyújtották, akik szépen lelocsolták a a színpadot, megnézték csúszik-e, nagynehezen úgy döntöttek csúszik, és ekkor felrakták a szőnyeget, minekután a közönség annyira felhergelődött, hogy a koncert kezdete előtt nemsokkal a vicces személyzet lekamerázta ahogy mindenki beint nekik. A szőnyegekkel valahogy még párszor végigforgattak egy embert a mozgó színpad segítségével a kifutó közül, majd ő is lelépett. Gyorsan még szupermen ruhában egy 58-as felirattal a hátán még visszajött, de a közönség nem vette a lapot. Még csak fel se porszívózták a szőnyeget, és már kezdődött is a koncert.


via The Insider

A számok érdekesek voltak. Madonna aki akar lenni az egész egyszerűen kitartással kell hogy rendelkezzen no meg jó adag elszántsággal. És utána már elég ha minden megcsinálnak neked. Így lehetett neki vagy inkább valamelyik kolegájának annyi üzleti érzéke hogy a turnén minden szám teljesen máshogy hangzik mint az albumokon. Ez alól talán az új albuma kivétel, ami számomra stúdiófelvételként egyszerűen szar volt. Volt rajta három jó szám, a miles away, a devil wouldnt recognise you, és a dance tonight, de nagyon laposak voltak. Mint az album összes száma. Meghallgatván ezeket a koncerten az ember megérti hogy miért: a hangszerekre kicsi, a hangjára nagy hangsúly van fektetve ezekben a számokban, mintha nem is albumokra, hanem kimondottan koncertekre írták volna őket. Ebben az előadásban viszont pont hogy az összes többi menő sláger tűnt laposnak, ahogy azok ütős hangeffektjeit próbálják meg átadni nagy nehezen a berendezésekkel, miközben a hangulatot úgyis madonna hangja adja. Míg az előző koncert turnéján igazi a leghatalmasabb slágereire vert rá még jobb feldolgozással (ilyen volt nekem az erotica, és a music), addig most számomra nem túl feltűnő, mégis híres számaiból csinált rendkívül jó, élvezhető dallamokat. A music ebben a mostani keverésben inkább csak attól volt izgalmas hogy elkülönített benne egy részt amelyben minden fellépésén imitálhat egy kis orgazmust, viszont a human nature kimondottan váratlan volt, egész fülbemászó lett hirtelen, pedig addig sosem szerettem.



Érdekesség, hogy a háta mögött futó képeken Britney várakozik egy liftben. A Vogue-ból a giccsparádét hiányoltam, a tánc azonban rendkívül profi volt most is. A die another day-hoz készített egy új klipet is, amely egy kicsit más keverésben de megintcsak élvezhetőbb lett egy fokkal, ez azonban inkább csak az átöltözés közben j hogy gyorsan tátsák a szájukat az emberek, igazából hamar véget ér. Viszont az Into the groove végét kellően megnyomja, képes voltam olyan állapotban is ráhangolódni, hogy a kiszáradás veszélye fenyegetett, és az egész lábam sajgott. Ha nem állt volna ennyi unalmas faszi körülöttem, ekkor kezdtem volna el ugrálni. Ezt licitálta túl az egyébként elég tingli-tangli shes not me-vel, amely agresszív és vicces, a koreográfiában az 50. születésnapját és a közelgő válogatásalbumát ünnepelendő, a táncosok beöltöztek madonnának, pontosabban az ő múltbéli egy-egy arcának.



A szám kellemes meglepetés volt, azt hiszem hogy ilyenkor jó ha az ember nem nézi meg az egész koncertet a youtube-on előre. Hasonlóan már-már meghatódtam a devil wouldnt recognise me alatt, amit rendkívül nehéz lehetett elérni, hiszen a (mintha csak előre eltervezték volna) pont akkor kezdett el esni az eső, és a háttérklipben is ekkor kezdett el ömleni a víz, és ekkorra nagyon szomjas voltam. Reménykedtem benne még a koncert előtt hogy a sokezer madonna rajongóból majd valamilyen furfangos módon kifacsarják a pénzt hogy még aki a tömeg közepén van, az is könnyen eljuthasson egy bódéig piáért (ne adj isten kajáért) de tévedtem, az egész csapat amatőr volt és béna. Viszont maradt pénzem a nyaralásra.



A szám szövege elég homályos ahhoz hogy mindenki magának érezze, de mégis elég hosszas és pontos ahhoz hogy aki magának érzi, az azt higgye hogy ezt tök véletlenül pont róla írták. Igazi amerikai sláger. A különbség csak annyi hogy ez külön koncertekre íródott amit nem érdemes netről letölteni. A Spanish Lesson klasszikus példája lehetne az új albumáról vett felturbózott szarnak, ami csak a koncerten élvezhető, de ott nagyon. Ha másért nem már csak a meglepetés önmagában megmozgatott volna egy pár percig, de a koreográfia és a látvány sem volt semmi a kivetítőkön.



Amennyire nem bírom ezt a spanyolos forróságos stílusát Madonnának, annyira jól volt előkészítve számunkra ez a pár sláger tőle. A ruhák voltak talán azok amelyek itt kevésbé ragadtak meg engem, viszont a hangulat azt hiszem kiegyensúlyozta ezt a problémát. Addig amíg egy cigányzenekar énekeseként el nme kezdett énekelni egy ismeretlen bácsi egy ismeretlen számot, a doli doli-t. Ez már nekem is sok volt, ennek hamar vége is lett. A you must love me szám egy lassú szám melyet szintén nem igazán kedvelek, annyi érdekessége viszont van, hogy a pár hete esedékes 51. születésnapja alkalmából itt kellett volna mindenkinek felmutatnia egy a4-es lapot amire mindenki felírta hogy boldog születésnapot (és hasonlók). Ezt Lengyelországban elsütötték egyszer, ott hosszasan meg is köszönte, itt azonban csak az arcáról tudták leolvasni a közel állók a meghatódottságot, valamit azt hogy állítólag odasúgta a táncosainak hogy "its amazing". Mindenféle verbális köszönömöt és elérzékenyülést, és személyeskedést mellőzött.



Ez a háttérvideó szintén egy átöltözés alkalmával játszódik le, amely madonnának már az utóbbi, földetmegmentős amerikátkritizálós oldala látszik. Ebből pont annyit kaptunk amennyit kell. Nincs valami eget rengető mondanivalója, ami viszont van, az hat: a kevesebb több, és az emberek egy koncerten nem szeretnek azon gondolkodni mit tehetnének a földért, viszont szeretnek érzéssel arra gondolni hogy itt bizony probléma van, és végre valaki beszél róluk. Valaki, aki híres, és figyelnek rá. Sok kérdésben persze egyértelművé válik hogy miről mit is gondol, de ezzel aligha lesz egy kicsit is népszerűtlenebb. A videó érdekessége hogy alatta nem egy számot nyomnak hanem a beat goes on-ból, vágtak ki részleteket, amelyek alatt néha felhangzanak a give it 2me és a 4 minutes to save the world jelszavai is. Érdekes mert míg az eredeti számok leginkább a csajozásról, pasizásról és a bulizásról szólnak, ez a föld megmentéséről.

Ezután a 4 minutes következik ami egyrészt justin nélkül szar, másrészt nevetséges, de nem vicces ruhát hord alatta, és innentől kezdve már csak laposodik az öltözködése. Ezen azonban egyből sokat sgít egy régi sláger, a Like a prayer, amely 2009-es hangzás és látványvilágba engedve meglepően jól sikerült. Talán ha vallásos lennék még sokkal jobban értékelném, de így is kellően lekötötte a figyelmemet egy távoli nő táncikálása a nagy kivetítők előtt anélkül hogy érdekelne mit mutat a dvd minőségű összevágás a másik oldali kivetítőn. A Ray of light a az előző turnéból vett előadásban zajlott le, kellemes ugrabugrálós zene volt. És amikor már rendesen, viharszerűen esett az eső, akkor azt hiszem mással se lehetett volna feldobni az embereket, mintha őket is bevonnánk: a give it 2 me alatt oda adogatta a mikrofont, és a refrén sokadszori elismétlése, kis szünetekkel, bénázásokkal, és végül a mikrofon madonna profi kezébe adásával belőlem is kihozta azt amiért aznap este odamentem: végre tomboltam, mintha részeg lennék, és így tett végre mindenki más is, egy cseppet sem volt feltűnő hogy egyedül mentem oda.

Mindent összevetve a végén hiányoltam hogy nekünk nem járt köszönet a szülinapi meglepetésért, és egy bocsi se a késésért. Ez csak azért hiányzott mert vannak emlékei e helyről, filmet forgatott itt Magyarországon. Persze látszott hogy épp sürgős lenne (már csak a vihar miatt is) hogy befejezze, én életemben elöször és utoljára büszke lehettem volna arra hogy magyar vagyok. Elbüszkélkedtünk persze ezzel kifele menet: rituálisan, népi szokásainkhoz hűen kordont bontottunk, így kicsit olyan volt mintha több útvonalon is kimehetnénk, pedig semmivel sem lett gyorsabb a kordonon átmenni, az eredmény csak annyi volt hogy a főkapunál nem egyenes sorban mentek ki az emberek, hanem egy nagy tömörülés a kapu előtt közvetlenül, és lassú várakozás a kaputól távolabb állóktól. És aki egyedül volt, szerencsés helyzetben volt mert senkit nem kellett megvárnia, és senkit nem vesztett el: kis futással elértem az utolsó metrót. Nem tudom miért, de az volt az érzésem Cher pillantásait a hatalmas szemének és a sminkjének köszönhetően jobban el tudtam kapni és lehetett vele együtt énekelni. Madonna messze volt, ha rámnézett se lehettem benne biztos hogy engem néz, a szemeit nem tudtam kivenni. A show összességében viszont meg-annyiszor izgalmasabb volt mint Cher, aki bár minden pénzt beleölt a show-jába, az indiánokon meg a régi stílusa villogtatásán túl semmi újra nem volt képes.
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

09-05-12

» Agymosás
2009. máj. 12. 9:32 | írta: Faculty | 3 komment
Tegnap este egy rendkívül érdekes intellektuális utazásban vettem részt (bár relítave kicsit sokat vett el az időmből). Kriszta, volt osztálytársam, riskához (szintén volt osztálytárs) hasonló módszerrel meghívott engem ajánlva egy állást, telefonon hétfőn ötre a blahára. Hogy milyen állás, milyen cégnél mennyiért, erről előzetesen a kérdéseim ellenére sem voltak hajlandóak semmit sem elmondani.

Apukája innen kocsival elvitt minket a határ út közelében egy olyan helyre, ahonnan egyedül egészen biztos nem tudtam volna elmenni. Nemrég a némettudásom ékesítése céljából egy német cégnél próbáltam távmunkát szerezni, amely nagyjából arról szólt hogy a háromszázezer forintos induló csomag megvétele után emberek "beszervezésével" jövedelemre tehetek szert egy idő után. Persze ezt az ember ott csak az első hét után tudta meg, ugyanis azzal kezdték mind a telefonban, mind a weboldalukon a történetet hogy mennyire jó termékeket állít elő a cég, mennyire boldogok és elégedettek az ott dolgozók (már akik a reklámba belefértek) és hogy a cég Szájbarágó Szilárdbácsi által elmagyarázva mekkorát növekedett (a hülyék kedvéért ilyenkor nagyon hasonló grafinkonokat raknak be arról hogy az első évben ennyi volt az elért aredmény, aztán a köüvetkező évben egy sokkal nagyobb oszlop jelöli az elért eredményt és így tovább). Na mindenesetre ezt akkor nem vállaltam háromszázezer forint híjján. De a német nyelvvizsgám meglett. Ingyen belerágták mélyen az agyamba. Viszont szinte kisértetiesen ismerősek voltak az épületbe belépve akiragasztott ábrák, a termékek, csak most nem Nucluu-nál, hanem a Forever Livingnél.

A kolcsiúton Kriszta elmesélte hogy most hétvégén volt egy hotelben a munkatársaival,m akik "fizették" neki a hétvégét, beleértve a svédasztallal,l a pezsgővel az úttal meg mindenféle szarral (neki 15 ezer forintba került csak), és hogy ott milyen személyiségfejlesztő programok vannak. Lelkesen magyarázta nekem hogy ő nem szeretne melankolikus emberrel találkozni, mert mostmár tudja hogy az milyen, ős ő nem olyan.

Krisztától előzetesen a következő kérdésre kaptam választ:
Jó-e ez neked bármilyen módon hogy beszervezel engem ide? - "nem, nem szeretem a beszervezés szót, de ezt csak az irántad érzett jóindulatból teszem.",
Mennyi ideje dolgozol itt "Egy hónapja és nagyon imádom (...) egy boltoson keresztül ismertem meg ezt a helyet",
mennyit dolgozol egy nap? - "két, két és fél órát."
Kaptál-e már fizetést a hónap végén? - "erre nem szeretnék válaszolni. nem fizetést kaptam. de ezeket majd egy hitelesebb ember elmondja neked."

Mielőtt azonban az épületbe értünk volna egy mesterkélten kedves, de izmos, önmagára sokat adó, hiperaktív stílusú ember fogadott bennünket, aki a kriszta apjának (akinek szintén szólt ez az állásajánlat) csak annyit mondott:"imádom ezt csinálni" - "magánügy" felelte az apja, aki ismeri egyébként az én apámat is meg a riskáét is. Persze riska egy másik cégnél ajánlott volna fel hasonló munkát (feltételezésem szerint) (update: a feltételezésem elég rendesen nem állta meg a helyét).

Miután beértünk egy félóra elteltével el is kezdődött az előadás, addig kriszta készítette elő az agymosás összes feltételét: prászor kettesben hagyott minket az apjával hogy máris kimondjuk, megosszuk egymással a kezdeti pozitív benyomásainkat, vagy az aggályainkat. Hozott nekünk bio-vizet is amelyben semmilyen ásványi anyag nem volt, csak kizárólag természetes víz volt, amely amikor átmossa a beleimet akkor tisztít is egyben. Nem kértem belőle. Mindegyi ott dolgozó úgy mosolygott hétfő este mintha most jöttek volna agykontrolltanbfolyamról. Ami kis részletkérdéseket elhagyva és másokat megmásítva de lényegében igaz is.

Egy ex-tv2-s "sztár" bizonyos Kósa Adolf kezdett el beszélni az emberekkel megalázóan gügyögős módon. Néha már-már annyira rossz poénokat sütött el mint a kriszta, de észrevehetően a jelenlevő kétszáz emberre hatást gyakorolt. "Egy ember annakidején egy szektában 500 embert vitt fel a hegyre hogy azrénos vízet igyos és ezáltal öngyilkosságra késztesse tagjait. Ezek után önök azt gondolják nem tudnak két embert keresni hogy keressenek ötszázezer forintot havonta?". szépen a felmerülő aggályainkra is választ kaptunk. Legalábbis választ kaptunk volna ha pontosan ezek lettek nvolna a felmerülő aggályaink. "gondolomm mindenkiben felmerült hogy ez illegális" - nem maradhatott el a videó amely nem csak azt "bizonyította" hogy nem volt a cég illegális, de mindenféle matricákat mutattak mennyi elért sikerük, és minőségi elismerésük van. "Amikor hazamennek és ezen gondolkoznak, ne osszák meg a szomszéddal. Higgyék el, az csak lebeszéli önökat, hiszen ha tudná miről van szó, már ő is rég itt lenne."

Majd következett a tagok végtelen beszédözöne, mindenki elmondta hogy már az első két hónapban elérte a supervisor (igazgatói) szintet amikor már egymillió a kereset, nagyon sok ideje van, hiszen azelőtt emléékszik hogy gyerekét csak akkor látta miután lefeküdt aludni és mielőtt felkelt, mostmeg minden nap rendgeteget foglalkozhat a családjával (és még kismillió példa a szocializmusban ellustult, még mindig alvó, hülye magyarnak). Adolf javasolta nézzük meg az egyébként valóban elbaszottul nagy jaguárját és gondolkozzunk hgonnan szedhette rá össze a pénzt. A kérdésre hogy az itt dolgozók közül ki elégedetlen ezzel a munkával, meglepő módon senki se tette fel a kezét, míg arra a kérdésre hogy az elején ki vette meg a százezer forintods induló pakkot, mindenki. Ki gondolta volna? "mit tanultál az alatt az idő alatt amióta itt dolgozol?" - kérdezte adolf egy szinpadon álló csajtól - "hát... az egész életet."

Kriszta az előadás végén megfogta a kezemet és úgy húzott ki a tömegből el ne veszítsük egy mást. Erre az egy pillanatra eszembe jutott hogy ez az a kriszta aki annakidején a bulikban nem tudta elengedni a kezem hogy el ne veszítsem.

A végére valamicskét meg tudtunk az üzleti modellből is.("Aki nem érti, semmi baj, én a mai napig nem értem, csak csinálom"): Afféle fa struktúrában szervezel be magad alá embereket, nagyker áron kapjuk a kurvafasza termékeket, és az általunk beszervezetteknek picit drágábban adjuk tovább, és aki felül van, annak már nagy a haszna. A lényeget az adja abban hogy a piramisjelleget adja, hogy úgy alakították ki a bérezést, hogy aki a piramis alján helyezkediki el, is kereshet sokkal többet mint aki a piramis tetején van, csak teljesítmény kérdése. Engem kriszta "talált" meg. Természetesen nem volt olyan szava hozzám amit előzetesen ne egyeztetett volna le Attilával (aki ezt későbbi feladataink között említette meg), azzal az emberrel akinek az épület előtt bemutatkjoztamk, és még az előadás után rabolta húsz percemet. Atilla ugyanis a meggyőző guru. Úgy néz a szemedbe mint Kálmán olga, egy percre se engedi ki a tekintetetet máshová. Attila már a feladatainkat ismertette, és teljesen természetes volt számára hogy égeti a seggem százezer foprint hogy az induló pakkot megvegyem, amiről persze adolf megnyugtatta a kétdszáz fős tömeget hogy nem feltétele az üzletnek. Feladatunk volt többek közt az is, hogy mint a kriszta ugyanezzel a dumával hívjunk fel embereket. "az ő érdekében" eleinte jobb ha nem mondasz semmit, mert megijedhet. Pl nem érdemes a 18 ezer forintot lebegtetve megkérdezni akármennyire is lenne ez korrekt. Ha anyagi feltétele van - gondoltam magamban - abban a pillanatban hagyom el a helyet amint kiderült. Nem véletlenül közölte ezt velem Attila induálsunk előtt két perccel. Ha lenne 18 ezer forintom nem mentem volna el, épp azért mentem el hogy legyen, hogy megkeressem magamnak. Miután megkért bennünket arra hogy írjuk össze az életben megvalósítandó céljainkat, és képzeljük el ha nagyon sok pénzünk lenne azt mire költenénk, illetve mennyi pénz kellene ahhoz hogy teljesen boldogak legyünk, és azt mire költenénk. A nagy rózsaszín ködfelhőkből csak akkor rántott kissé vissza a végén amikor sok sikert kívánt a minimálscsomag árának összekaparására, amely 18 ezer forint. E nélkül nem lehetek tag. Keresni meg csak úgy kereshetek, ha az elkövetkezendő két hónapban legalább két bónuszpont értékben vásárolok náluk aloe verás faszságot. Csak hogy ne legyen direkten kimondva: 2 bónuszpont, 100ezer forint. De ha a startcsomagot veszed meg egyösszegben ugyanennyiért, még kedvezményeket is kapsz. Valóban nem feltétele az üzletnek tehát a start csomag, de az ára igen. Ezek után kezdődhet csak el mások beszervezése, meggyőzése. De persze nem elsősorban másokat kell meggyőznöm hanem magamat. Ha munkábva állok, egy teljes füzetet kellett volna teleírnom a céljaimmal és vágyaimmal, amelyen motiválnának engem.

Ezt a kétszáz ember a szomszédja már nem valószínű hogy meggyőzi arról hogy ne ugorjon bele ebbe. Ami meggyőzhetné őket az nem más mint a pszichológus apám házikönyvtárának végigbogarászása, amely ezeknek az embereknek túl sok erőfeszítésébe tellett volna. Jópár éve már hogy olvastam egy könyvet a meggyőzés 26 technikai eleméről. Nos, bizton állíthatom mind a 26-ot okos ügyes gyerekként visszaböfögte adolf és a munkatársai. Kicsit poros a könyv, de olyannyira működik, hogy a könyvben nem csak autóeladással és reklámmal, hanem kimondottan ügynökökkel, piramisépítéssel, és "fogyasztóiklubépítéssel" is foglalkoznak a konkrét példák megemlítésekor.

Mellettem egy gyesen levő anyukából próbált ugyanez az ember százezret - kicsit eufemisztikusan szólva - "kihozni" a következő dumával: "te figyelj, én megmondom neked őszintén látok benned valamit, nem azért hogy körbeudvaroljalak, akit én rossznak tartok annak is megmondom a frankót." - a nőn látszott hogy már a 18 eze forinttól is elkerekedik a szeme, és picit úgy beszélt mint egy cigány (és itt nem a diplomázottakra gondolok).
"Lehet erkölcsi célod is. Nekem erkölcsi célom van ezzel az egésszel,én gyerekeken szeretnék segíteni, mert nem vagyok képes elfogadni hogy ebben a világban szerencsétlen éhező gyermekek tanulni akarnak addig otthon verik őket" - szorult össze mindannyiunk szíve.

Aztán este amikor hazaindultunk hirtelen rájöttem valamire. Nekem egyáltalán nem kellene emiatt haragudnom Krisztára. Krisztára, akinek épp a rájövésem pillanatában a háta szakadt le a százezer forintos kezdőpakk elcipelésétől a kocsiig. Ráadásul mint kiderült ezért a pénzért maga dolgozott meg. Kriszta tehát ezt mind elhiszi, és komolyan is gondolja. Az tehát hogy nekem jót akart, igaz. Magának is jót akart egyben, nem kétséges de ezért ki hibáztathatná. Adtak egy CD-t is amit vissza kell majd juttatnom, 45 percnyi agymosás+hogy ne veszítsem el velük a kapcsolatot.
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »